MERÉSZ

Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetsége

2010. október 4-én átszakadt a MAL Zrt. tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár vörösiszap tárolójának gátja. Körülbelül 600-700 000 köbméter iszap öntötte el Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely települések mélyebben fekvő részeit. Sehol a világon nem történt ekkora vörösiszap-katasztrófa, mint akkor kedden.
Megdöbbenéssel hallgattuk a híreket, a látott képek felkavaróak és megrázóak voltak. Akkor még nem sejtettem, hogy testközelből is látni, érezni, tapasztalni fogom a tragédiát.

Bővebben...

(A Mezőhír 2011. áprilisi számában megjelent szakcikk fényképek nélkül)

A Repülőgépes Növényvédő Állomás (RNÁ) 1959-ben alakult meg. Később MÉM Repülőgépes Szolgálat néven működött, egészen a rendszerváltást követő, 1993-ban bekövetkezett megszűnéséig, mellyel hivatalosan is véget ért a mezőgazdasági repülés állami irányítása. 1989-től folyamatosan és egyre nagyobb számban kerültek a légi járművek magán tulajdonba és megalakultak az egyéni vállalkozások. Hiányzott azonban az érdekképviselet, amit a külön-külön dolgozó jogi személyiségű társaságok és maga a mezőgazdasági termelés is igényelt. Felismerve ennek súlyát, a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Főosztályával közösen és irányításuk mellett 2000-ben az érintett vállalkozások személyi állománya megalakította a Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetségét (MERÉSZ). A megalakult szövetség közhasznú szervezetként végzi tevékenységét napjainkban is.

Bővebben...

A mezőgazdasági repülés jövőjéért az EU szinten végzett érdekérvényesítési tevékenységünkről - Dr. Molnár János FVM főtanácsos cikke az EU szinten végzett érdekérvényesítési tevékenységünkről

A Magyar Mezőgazdaság 2007. júniusi számában megjelent közleményem végén tett ígéretemnek megfelelően folytatom a tájékoztatást a mezőgazdasági repülés jövőjéért - EU szinten - végzett érdekérvényesítési tevékenységünk eddigi eredményeiről.

Bővebben...

MEZŐGAZDASÁGI REPÜLŐK ÉRDEKVÉDELMI SZÖVETSÉGE
Hungarian Association for Agricultural Air Operators
Főoldal  Impresszum  Kapcsolat  Lap tetejére↑

Székhely: 7100 Szekszárd, Major u. 43.
Mobil: 06-30/4944154
E-mail: elnok26@gmail.com