MERÉSZ

Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetsége

Évek óta, amióta a Szövetség működik, a számítógépek világában otthon levő tagok régi vágyát képezte egy olyan, kifejezetten a mezőgazdasági repülés kérdéseivel foglalkozó honlap megjelentetése, melyen a tagságon belül mindenki felléphet, olvashat, szerkeszthet, egyszóval mindazon információkat megszerezheti, melyek szakmai, technológiai vagy más témájú érdeklődését kielégítheti.

A 2005-évi szakmai továbbképzés során több előadó hangoztatta azt a tényt, mely szerint az ország növényvédelmi vezetésén túl, a mezőgazdasági repülésről, annak valós kapacitásáról, a termelésbe betöltött szerepéről alig van tudomása más intézményeknek. Ezt a hiányosságot kívánjuk ezennel megszüntetni, amikor kinyitjuk honlapunkat az érdeklődők előtt.

Tudjuk azt, hogy az elénk tűzött feladat teljesítése nem egyszerű feladat. Friss információkkal történő állandó naprakészség biztosítása teheti csak érdekessé és színessé honlapunkat. Ebből eredően már most kérek minden kollégát arra, hogy akinek van mondanivalója, észrevétele, bármilyen, a mezőgazdasági repüléssel kapcsolatos információja és úgy gondolja, hogy mondandója belefér a honlap elképzelt tartalmába, az jelentkezzen a Szövetség felé, honlapunk minél élet-telibb megvalósítása érdekében.

Kinyitjuk tehát honlapunkat, és kívánunk minden kedves olvasónknak kellemes időtöltést és főleg információszerzést.


 Dr. Szász Árpád

 

 

 

A MERÉSZ a magyar mezőgazdasági repülés hivatalos érdekképviseleti szerve és kizárólagos képviselője.

A Szövetség Magyarország területén irányítja, szervezi, ellenőrzi tagjainak tevékenységét, képviseli azok érdekeit és részt vesz a szakterületre vonatkozó jogszabályok szerkesztésében. Közhasznú tevékenysége folytán részt vesz a természetvédelem, állatvédelem, ár- és belvízvízvédelem ellátásban és alkalomadtán együttműködik nemzetközi légügyi-, légi mezőgazdasági szervezetekkel.

A 2005. év során többször előfordult olyan eset, amikor egyes intézmények, szervezetek kollégáinkat névszerűen, a szövetség megkerülésével megkeresték, véleményüket kérték, nyilatkozatok megtételére kívánták Őket rávenni a mezőgazdasági repülés egyes kérdéseit illetően. Hivatalosan elfogadott alapszabályunk egyértelműen leszögezi, hogy a mezőgazdasági repülés kizárólagos képviselőjének a Szövetség tekinthető, ahogy az az Alapszabály II. pontjából, "Az Egyesület célja, feladata, tevékenysége." kiderül.

A leírtakból eredően nem tekinthető elfogadhatónak az az állítás, bármely intézmény, sőt repülőgépes vállalkozás részéről, hogy a mezőgazdasági repülésnek nincs érdekképviseleti szerve.

A mezőgazdasági repülés szervezeti, személyi, technológiai és egyéb kérdéseiben kizárólagosan a Szövetség vezetése tekinthető tárgyaló félnek. Egyéni repülőgépes vállalkozások, név szerinti tárgyaló partnerek csak saját nevükben tehetnek nyilatkozatokat, véleményezhetnek a repülésünkkel kapcsolatos dolgokat. Nyilatkozataik, véleményeik a mezőgazdasági repülés szempontjából nem tekinthető ügydöntőnek.

 

Szövetségünket a Fővárosi Bíróság 14. Pk.60.322/2000/2 sz. végzésével közhasznú szervezetként vette nyilvántartásba és engedélyezte működését.

A nyilvántartásba vétel dátuma: 2000. december 8.

A Szövetség megalakulásának céljairól, feladatairól, egyáltalán működéséről, a hivatalosan is elfogadott alapszabály intézkedik. Alapszabályunk 8. pontból áll, melyek az alábbiak:

  1. Általános rendelkezések
  2. Az Egyesület célja, feladata tevékenysége
  3. Az Egyesület tagsága, a tagok jogai és kötelezettségei
  4. Az Egyesület szervezete és működése
  5. Összeférhetetlenségi szabályok
  6. Az Egyesület gazdálkodása
  7. Az Egyesület megszűnése
  8. Záró rendelkezések

(lásd: Alapszabály >> Letöltés [.pdf])

 

 

 

Vezetőség

Elnök:
Kovács András
Elérhető: 7100 Szekszárd, Szüret u. 20.
Telefon: 30/4944154, vagy 70/9354354
e-mail: elnok26@gmail.com


Alelnökök:
Kunstár Sándor
Elérhető: 5900 Orosháza, Avar u. 27/5.
Telefon: 20/3881137

Partnereink

MEZŐGAZDASÁGI REPÜLŐK ÉRDEKVÉDELMI SZÖVETSÉGE
Hungarian Association for Agricultural Air Operators
Főoldal  Impresszum  Kapcsolat  Lap tetejére↑

Székhely: 7100 Szekszárd, Szüret u. 20.
Mobil: 06-30/4944154, vagy 06-70/9354354
E-mail: email@meresz.info